Jelen lenni: itt vagy?

-Itt vagy?
-Persze…
Jobb kezem az egeret görgeti, bal kezem mellett a csésze. Kicsit kesernyés, érezhető cikória-túltengés. De nem gond, mert a tejszín megselymesíti.
…Miért, hol lennék?
-Csak mert szóltam az előbb.
-Bocs, nem figyeltem…

∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞

Már megint csak lerúgta a lábáról, ki sem kötötte. Ráadásul lejött a fűzőről az a viaszos izé. És pont ebben a méretben nem lehet kapni, csak fehér színű fűzőt. De mégsem tehetek fehéret a fekete cipőbe?! A talpa is levált, hiába no….fiú.

-Akkor elviszel?
-Hova is?
-Anya, te nem figyelsz…

-De figyelek, csak… Kisfiam! A sálad már az oviban sem volt meg?
Mit is mondtál, hova vigyelek el?

-Hát, a Tropicariumba!
No persze…Pest… cirka 150 km, csak az odaút.

-Tudod mit? Vasárnap elmegyünk a Bábszínházba, úgyis régen voltunk.
-Mi lesz?
-Mese egy irigy kismalacról. Még nem láttuk.
Nyáron meg majd elmegyünk a Tropicariumba, ha sikerül.

-….
Képzeld, Anya, az oviban sok gyerek nem is volt még sohasem a Bábszínházban, pedig ehhez nem kell sokat utazni. És múltkor, mikor bevittem a Mazsola-színházat, amit csináltam, hogy elbábozzam nekik, kiderült, hogy nem is ismerik a Mazsolát. Nem érdekelte őket, nem is figyeltek….
Akkor mikor megyünk a malacosra?

-Hétvégén.
-És akkor az öledben ülhetek?
-Persze…

Itt vagy? Figyelsz?

Vajon figyelmünk hány százalékát köti le az a dolog, amivel adott időnket töltjük?
Mennyi részét a futószalag mellett dolgozóénak, a portásénak, a bérszámfejtőjének és mennyit a sebészorvosénak? Egy milliméter az sok vagy kevés? Egy pillantásnyi figyelem-lazulás az számít vagy sem?
Tény, hogy a koncentrált figyelem több erőt vesz igénybe, az intenzív szellemi erőfeszítéstől hamarabb elfáradunk,ki/lemerülünk.

És mi van „magán”-ban? A hétköznapi cselekedeteink vagy társas kapcsolataink megélése során vajon figyelmünk hány százalékát szenteljük az adott dolognak vagy a másik embernek?
Mennyit nem sajnálunk tőle, mennyit áldozunk rá? Patikamérlegre tesszük vagy spontán adjuk?
Ha keveset mérünk, akkor inkább csak a fizikai testünk van jelen, de valójában mi máshol járunk.

Miért?
1. Nem tartjuk érdemesnek a teljes jelenlétet (hátunk közepére kívánt emberek, helyzetek)
2. Valami más sokkal erősebben foglalkoztat (egy másik dolog vagy személy, probléma)
3. Koncentrációzavarban szenvedünk

Így tudjuk a legkönnyebben átvészelni a nemszeretem helyzeteket, embereket. Ha nem vagyunk ott.

Jó ez? Lehet akár jó is.

Viszont ha a lehető legtöbbször vagyunk jelen, ha megéljük az eseményeket, az adott pillanatot, akkor nagyobb esélyünk van a tudatos életre. Tudatosan jelen lenni annyit jelent, hogy érzékelem, felismerem, vagyis tudatosítom az adott helyzet számomra hordozott jelentését, s leszűröm belőle a tanulságot.

Tudom, hogy mit élek meg.

És Te? Itt vagy?

Mi újság?

Sokszor kérdezik ezt az emberek egymástól. De vajh, mi a mögöttes jelentése?

1. Ha csak pusztán jelentés nélküli udvariassági formula, -nagyon gyakran rövidítve használják, vagyis: mizújs?- akkor erre egy válasz lehetséges: kössz, jól. És te?

-Én is. Nincs semmi különös - jön a válasz.

És ebben ki is merült a társalgás.

Ha erre a nulla mögöttes jelentéstartalmúra valaki levegőt vesz és pár mondatban vázolni szeretné életét, rendszerint értetlen arccal találja szemben magát: mégis kit érdekel, te szerencsétlen? - olvasható ki a pillantásból.

A franciák kérdezik egymástól: ça va? (minden oké? jól vagy?)
A válasz szinte mindig: ça va, kötelező jelleggel.
A ça va pas ugyanis nem illendő, erre értetlenül néznének, vagy nagyon bizalmas kapcsolatot feltételez, olyas valaki kérdezőt, akinek elsírhatjuk a "nem jól vagyok"-unkat.




2. A Mi újság-os kérdező másik típusa valami nagy dolgot szeretne hallani, vagy azért kérdez, hogy viszont kérdezzék tőle és ő elmesélhesse, hogy:
-Van ám újság! A gyerek bejutott az egyetemre, neki volt majdnem a legtöbb pontszáma.
Vagy: befizettünk egy új kocsira, vagy: épp most jöttünk haza a nyaralásból.

Szóval van újság.

Gyerektől is gyakran kérdezik, mi újság az óvodában/iskolában? Azt, hogy mi újság van VELED, viszont soha nem kérdezik, mert az nem számít. Csak a külső történések, hogy hány ötöst, vagy dicséretet kapott, hány verset tanult az óvodában, hány foga van, hány szót tud. Mert ez valami.

Pillanatképek:

Gyerek: Festettem egy képet.
Felnőtt: És, kiállították?
Szülő (vagyis én): Nem, nem állították ki, „csak” itthon festett, a maga örömére.

.....


Gyerek: (magától elmond egy verset)
Felnőtt: Ugye az óvodában tanultad?
Én: Nem, nem az óvodában tanulta, ezt kivételesen tőlem hallotta...
Felnőtt: Na jól van, megnyugodtam, nincs lemaradva a többi gyerekhez képest, már attól féltem, hogy otthon nem tanul semmit.

.......

Felnőtt: Hallom voltál versenyen.
Gyerek: Igen.
Felnőtt: És hányadik lettél?
Gyerek: ….
Felnőtt: Nem baj, majd legközelebb nyerni fogsz!

(Na ha eddig nem volt összetörve, ETTŐL garantáltan össze fog. Ha eddig nem érezte vesztesnek magát, mostantól kezdve annak fogja.)

3. Ha esetleg azt mondom a Mi újság-ra, hogy újság az nincs, de új-ság az van, azaz újdonság a hétköznapokban, élmények, mert pl. bensőséges napokat éltünk meg, a kinti hidegre fittyet hányva melegen duruzsoló teáskanna mellett kifliket hajlítgattunk, elolvastuk ismét Pettson és Finduszt, akkor vagy szánakozó mosoly a felelet vagy felsóhajt a kérdező:
De jó! Nektek még erre is van időtök!


És Te?
Minek örültél ma? Mit olvasol? Milyen gondolatok foglalkoztatnak?

Mi újság VELED? Mesélj! Mert engem érdekel!

Saját szükségletek: ego, önzés vagy megtérülő befektetés?

Az iskolában és az óvodában is téli szünet van és a férjem is pár napig itthon van (habár itthon is dolgozik), ami nagyon-nagyon ritka, mert nem szokott (nem tud) huzamosabb időre szabadságra jönni. Nyaranta is inkább egy-egy napos kirándulásokra megyünk, nyaralásokra pedig (részben ezért is) nem tudunk.

Gyakorlatilag én vagyok a fix, mármint olyan szempontból, hogy mivel nincsenek elérhető közelségben rokonaink, így én tartok észben mindent, s az időmet a család kötelező dolgaihoz igazítom. Ezzel nincs is semmi baj, mert nem teherként élem ezt meg, hanem örömmel teszem, ez a feladatom és nekünk így jó.

Az utóbbi időben viszont kicsit elcsúszott valami. Mivel mindig előbbre soroltam azokat a kötelező dolgokat az időmben/életemben, amik úgy éreztem nem várhatnak, így a magam dolgai kicsit háttérbe szorultak. Ezt láttam és tudtam is, de nem akartam jelentőséget tulajdonítani neki, úgy gondoltam átmeneti dolog, s majd sor kerül rájuk is. Önzésnek éreztem volna ezeket még belepasszírozni a napba, vagyis más helyett ezekre időt fordítani.

(A blogolást és egyebeket reggel szoktam intézni, korán kelek (fél 5), s ilyenkor van ½-1 órám, míg az egyik Kicsi fel nem ébred, mert aztán fél kézzel nemigen lehet már írogatni.)

De aztán nem került sor ezekre a saját, egyébként nem eget rengető nagy dolgokra (olvasás egyebek), olyan „elmenős” programon például , -ahova csak magam miatt mennék- már évek óta nem voltam.

Aztán jött egy érzékeny időszak, decemberben töltöttem a 35. évemet, én meg év-parázós vagyok (a 30-ikat is nehezen viseltem), így sikerült teljesen kibillenteni magamat.

Számot vetettem ugyanis , hogy hol vagyok, milyen a helyzetem, hova jutottam?
Mivel a világ mai szemével nézve a nagy semmin kívül nem láttam mást, csak olyan feladatok tömkelegét, amikért nem jár ellenszolgáltatás (értsd: fizetés), ezért megállapítottam, hogy ezzel a semmivel telnek a napjaim…holott reggeltől-estélig ki vannak töltve.

Mert az, hogy felásom a kertet, vagy bevetem, vagy leszedem a zöldbabot, ez pénzben kifejezve vajon mennyit ér? És az, hogy nem fizetek be a menzára, hanem délelőttönként gyorsan összedobok egy ebédet, hogy 11-kor indulhassunk is a Nagyokért?
Ezek nem mérhetők le pénzben kifejezve, több szempontból sem. Talán ha eladnám a babot, akkor lenne valami (pénzbeli) értéke.

Aztán napok-hetek teltek el, s én egyre jobban belemélyedtem ebbe a gondolatmenetbe.

Amiből végül a férjem zökkentett ki néhány kérdésével:

-Ezek szerint számodra csak a pénz az érték, vagyis a dolgok pénzbeli értéke számít?

Értetlenül néztem rá, hiszen tudja, hogy én mit tartok igazán fontosnak, mindig eszmei értéket keresek mindenben.

Aztán rájöttem, hogy én most a mások gondolkodásmódjával gondolkodom a magam helyzetéről.

A világban ugyanis leginkább úgy mérhető le egy adott munka, hogy azért mennyit fizetnek. Az értéke ebben fejeződik ki.

Meg nem számít bele az a plusz, amitől kicsit más lesz az adott dolog. Vannak, akik számára édes mindegy, hogy milyen étel, ki főzte, csak ne maradjon éhes; a zöldség esetében is totál mindegy, hogy én cirógattam-e vagy előcsomagolt, fóliázott, „lusta asszony” zöldsége…

A másik gondolkodásbeli különbség az, hogy ezt a pénzt ki mire kívánja fordítani.

Azért nem értjük sokszor egymást és beszélünk el egymás mellett egy olyan valakivel, aki más értékrendet követ és ráadásul elképzelni sem tudja, hogy az én szükségleteim ne egyezzenek meg az övéivel. Van akinek alap: a nyaralás, síelés, havonta 1 vagy többszöri fodrász, műkörmös, szolárium stb.
Nekem alap az, hogy: el tudjak menni a gyermekeim szerepléseire, fellépéseire, saját készítésű ételt adjak nekik, tudják, hogy otthon várja őket valaki, aztán a magam számára pedig alap: a rendszeres testmozgás (torna, jóga), az egészséges ételek, a könyv, az Internet.




Visszakanyarodva: tehát ha én is ezzel a szemmel vizsgálom magamat és az életemet, akkor valóban nem látok benne olyan értéket, ami manapság jelentőséggel bírhat.

Ebből következőleg: nekem, értéket nem teremtő egyénnek, ne is legyenek igényeim, illetve jogaim, még ezen felül, akár hobbira, akár másra.

Valami ilyesmi gondolatmenetbe gabalyodtam én bele az utóbbi időben.
Persze örökös elemzőként, próbáltam valahova kilyukadni, de azt a néhány lépést, ami nagyobb rálátást enged a helyzetre, nem bírtam megtenni.

Hiába tudom régóta, hogyha: anyuka békés és kiegyensúlyozott, akkor a gyerek(ek) is jobban azok. Így kétszeresen jót tesz azzal, ha kicsit „önző” és kedvez magának, mert akkor többet tud adni, ez egyfajta "megtérülő befektetés".

Úgyhogy most az ünnepek között-után kicsit lazítottam, s megnéztem egy-két általam kedvelt filmet, forgatást, meg olvastam, zenét is hallgattam.
Feltöltöttem kicsit az "eszmei bankszámlámat"; remélem kamatozni fog.