2009. augusztus 19., szerda

Nyárvég

Most sóhajtozhatnék (sóhajtozok!), hogy de gyorsan elröpült a nyár, s vele a kevésbé szoros napirend. Hideg zuhanyként ért, hogy nem egészen két hét múlva kissé felbolydul az életünk.
Nagylányom negyedikes lesz, a Fiam elsős, a két Kicsi meg délelőttre oviba megy…



Ebéd előtt hozom haza őket, vagyis nagyjából negyed 12-ig lesznek csak oda, a két nagyobbnak, ha 4 órája lesz akkor egy körben haza tudom hozni mindegyiküket, ha nem, akkor délben is két kör.
A Kicsik ovizása szerintem nem lesz egyszerű, valami belső megérzés ezt súgja.

A legsürgősebb még erre a röpke két hétre, hogy be kell szerezni az iskolai tanszerek maradék részét, a könyvek meg még eztán kerülnek kiosztásra, illetve el kell intézni még néhány „egészségügyi” dolgot.

A ház sincs túl elegáns állapotban, a nyárvégi nagytakarításhoz kell nekiveselkednem (ablakpucolás, függönymosás+vasalás) illetve a kertnek… ha 5-6 naponta nem tartom karban, akkor nagyon elszemtelenedik és mostanság volt, hogy ez a gyakoriság nem jött össze.

Valahogy idén nagyon felgyorsult minden. Igaz egy szavam sem lehet, mert jutott számomra is program szépen, de valahogy úgy érzem, hogy „normál” esetben a napok nagy százalékát olyasmi tölti ki, ami kötelező jellegű, de nem bír akkora tartalommal, ami várható attól az időtől, amit ráfordítunk... Évközben van egy csomó felesleges kör és történés, ami inkább csak fáraszt, mint épít. Nem sok hatékonysága van.

Nagyon sokszor van olyan, hogy két-három órás megbeszélés, melynek lényegi tartalma 10 percben elmondható lenne, a fennmaradó időt pedig hasznosítani lehetne. Másra.

Én még a ritkán találkozott barátokkal is 2 órában szinte mindent meg tudok beszélni. De valahogy úgy érzem, hogy az emberek többsége mintha illetlenségnek tartaná, ha valaki csak 10 perces cseverészést folytat, holott rengeteg dologra éppen az ilyen tartalmatlan időhúzás miatt nem kerülhet sor.

Szeretném ezeket az eddigieknél még jobban redukálni, de azért ügyelve arra, hogy ez ne negatívan csapódjon le a másik félnél.