2016. július 2., szombat

Irány a Mátra! avagy taoista, keresztény és buddhista szent helyeken jártunk

Június 30.

Eger

Palócföldről Eger felé vettük utunkat, ahol természetesen az egri várat és a minaretet néztük meg.
Frissítő a kútnál (Egri vár)

A Minaretnél támadt egy kis bonyodalom, mert hogy ILYEN szűk és félelmetes. Virág végül lent maradt.

Minaret
A közel 100 lépcső magasából
A müezzin napi 5-ször mászott ide fel, hogy imára szólítsa a híveket.

A nap végén elmentünk Bátonyterenyére, ahol a Szekér fogadóban szálltunk meg.

Úgy gondoltam nagyszerű lesz 3 különböző ideológiát, kultúrát képviselő szakrális hely megtekintése, ezért másnapra: Bátonyterenye, Mátraverebély-Szentkút és Tar volt betervezve.

Július 1.

Bátonyterenye

A délelőttöt Bátonyterenyén, a Három kincs völgyében kezdtük. Itt a taoista egyháznak van elvonuló helye.

Az útvonal tekintetében kicsit elszámítottam, mert a hegyen át mentünk, amit visszafele igencsak bántunk. Délelőtt 11 óra tájékán, tűző napon, szandálban hegynek fel.
Lefele
Felfele
Bátonyterenye után, elmentünk Mátreverebélyre:

Mátraverebély-Szentkút

Sokat bővült, fejlődött mióta itt jártam (2014-ben).

Az itt található kúthoz sokan jönnek vízért, mert gyógyító hatásáról híres:

Felmásztunk a remetebarlangokhoz is:

Tar

Buddhista sztupa

Imakerék
Az imakerék, mely 400 millió mantrát tartalmaz, minden fordulat után csenget.
Így az áldások folyamatosan terjednek az egész világban. A csengő folyamatos hangja minden tettünk, cselekedetünk közepette is visszatereli figyelmünket arra, ami igazán fontos az életben.

Irány a Mátra! avagy taoista, keresztény és buddhista szent helyeke jártunk

Nyár 2016.

Végre itt a nyár, és hátunk mögött hagyhatjuk az iskolát és a tanévet!

4 aktív időtöltést igénylő gyerekkel, vagy kamasszal, akik a felfedezőkedvüket tekintve rám ütöttek, az Ipoly-mente, Börzsöny, és a Mátra területén tettünk kirándulást az elmúlt héten.

2016. június 26. 

Kisvasutazás a most megnyílt Börzsöny-Márianosztra-Szob szakaszon

Az út 3 vonatszakaszt foglal magába, az útvonal gyönyörű.
Viszont, ami nem derült ki, csak amikor ott voltunk, hogy a 3 vonalat KÜLÖNBÖZŐ magán kisvasút társaságok üzemeltetik. Ebből következik, hogy NINCS nagycsaládos jegy, nincs nyugdíjas jegy és mindegyik szakaszra külön jegy kell! Így nekünk (a nagyszülőkkel mentünk, ők hívtak meg), közel 13 ezer ft-ba került csak maga a kisvasutazás.

Kisvasút
   Útközben kis megálló a Mária kútnál:

Márianosztrai pálos templom a messziből. Itt jártunk pár éve, megnéztük a templomot. Mellette közvetlenül van a márianosztrai börtön.

Június 27. 

Kirándulás a szlovákiai Bénybe

Bényi templom

Angyal őrködik egy fiatalon meghalt sokgyerekes anyuka sírjánál

A gyönyörű Rosarium/rózsakert:

Patrícia és Virág a rózsákkal

Ricsi fiam a kardot szeretné kirántani a földből

Érints meg egy fát!

Kápolna
Családi fotó a kápolna előtt

Útközben: orosz emlék, tank a múltból

 Párkány

Esztergom látképe Párkányból

Felícia

 Június 28. 

Kirándulás Becskére a sztupához

Útközben gyűjtöttem orbáncfűvirágot, masszázsolaj készül belőle.

Hazafele úton kitértünk a Honti szakadékhoz. Pár éve jártunk ott, de csupa csalán és dzsungel volt. Mára kitakarították és járható egészen a forrásig. A nagy sziklafalat sziklamászó barátaimnak fotóztam le.

Június 29.

 Ipoly part Vámosmikolán

Fából és kötélből horgászbotok készültek
Családi kép az Ipoly parton (pirosban a húgom és kisfia)
Taplógombák a fán