Szülinaptól az iskolai büféig

Már írtam, hogy szülinapot ünnepeltünk. Az iskolánkban szokás, hogy név- és születésnapok alkalmával visznek be valamit, megkínálni az osztálytársakat.

Az előző évek során is így történt, készítettem valamilyen reform édességet. A legtöbb gyerek általában egy zacskó cukrot vagy bolti kekszet visz. Múltkor, a névnapjára (május 20.) ribizlis korongokat sütöttem, egy részét viszont hazahozta, mondván volt olyan gyerek, aki nem kért belőle…

Nem tudtam eldönteni, hogy azért-e, mert előtte már jóllaktak valamivel azok a gyerekek, vagy azért, mert ránézésre nem vonzódtak megkóstolni. Azt tudom, hogy sajnos inkább a cukormázas, cukorkás édességek a menők.
Most ezért is inkább olyasmit vittünk (kókusztekercs), ami ízében inkább a hagyományos édességeket idézi.

Nehéz dolog, mert ahogy tapasztalom, a többség számára még mindig (vagy ne legyek optimista, hogy ez valaha is változik?) a ma divatos, cukormázas, cukorkás édességek, dobozos fagyi, fornetti termékek, bolti kekszek, chipszek, kóla stb. a menők.

Az iskolai büfé kínálata is erről tanúskodik. Mikor megnyílt, még lehetett almát kapni, ma a kereslet hiányában már nem. Mi ugyan nem gyarapítjuk a büfé bevételét, de talán kétszer előfordult, hogy a lányom is ott vett valamit, mert elfelejtettük a tízórait.

Nem tudom, hogy máshol az országban mi kapható az iskolai büfében? Gondolom a kínálat szinte mindig a keresletet tükrözi, azaz amire nincs igény, azt nem árusítják. Egy idő után biztosan nem. Ehhez át kellene állítani az emberek gondolkodásmódját, szokásait, táplálkozását. Persze ezzel nem mondok semmi újat.

Fotó: stock

Én szerencsére meg tudom oldani, hogy itthonról visz(nek) tízórait, ebédre pedig már itthon vannak, de mit csináljon az a szülő, aki nem tudja ezt megoldani?

Anyagilag sem bírnánk megfizetni azt a jelentős árkülönbséget, ami a boltban és az ott vásárolható termékek ára között van. Főleg ha majd egyszer mind a 4 gyerek iskolás lesz.
Mondjuk az egy dolog, megfizetni a szolgáltatást, nem is ez a leginkább szemet szúró számomra, hanem az, hogyha már ehhez folyamodik valaki és vásárol, akkor legalább legyen normális választék.

De hát amint az előbb megjegyeztem, a kínálat kereslet függő, tehát miért is árusítanának sárgarépa hasábokat vagy korpás zsemlét, ha nem veszi meg senki?
Van ehelyett halálfejes rágó, ami kékre színezi a nyelvet. Ez utóbbi a fiúk körében dívik. Sejtésem szerint jó eséllyel kell harcokat vívnom majd ezzel, mert ősztől a fiam iskolás lesz…

Miért vagyok otthon?

Szinte mindenki megkérdezi, hogy miért nem járnak még óvodába a Kicsik, s én miért nem megyek még mindig "vissza" dolgozni?

A Nagyok a helybéli iskolába illetve óvodába járnak, a Kicsik pedig még itthon vannak velem.
A két nagyobbik 2,5 illetve 3 éves korában kezdte az óvodát, amit szeretnek, jó közösségbe és (óvoda)pedagógusokhoz tartoznak, úgy érzem viszonylag kiegyensúlyozottak, s én is nyugodt lélekkel engedem reggel útjukra őket.

A Kicsik esetében viszont mégis úgy döntöttünk, hogy még egy darabig (nagyjából 4-4,5 éves korukig) várunk ezzel, mert:

1. tejallergiásak, s ezért tejmentes diétát folytatnak
2. ikrek, eleve ketten vannak, s nem egyedül, így van társuk a játékban
3. évvesztesek , s amúgy is 4 évig járnának oviba
4. utoljára hagyom azt, ami egyébként a legtöbbet nyom a latban,
hogy: mert én belül úgy érzem, hogy ez így jó nekünk.


Még szeretném, ha kitolódna az az idő, amit együtt töltünk és olyasmikre is jutna lehetőség, amire egyébként nem lenne, vagy amire hétvégén nem lenne mód.

Vagyis: most szót engedtem annak a belső hangnak, ami halványan, de egyre erősödően ezt súgja, s megerősít ebben.




Persze sokan bólogatnak, hogy: azért, mert "megtehetem"…


Megtehetem igen, mert meg szeretném tenni.

Nem azért, mert akkora anyagi javakkal bírok, meg hogy mert nem érint a gazdasági és egyéb válság…
Kétségkívül az lenne a kézenfekvő, ha én is az általános mintát követném, amit a világ megszokott „rendje” sugall, de ha belegondolunk és alaposabban megvizsgáljuk, talán mégsem teljesen logikus az, mert:

Ha osztok-szorzok-összeadok, akkor arra jutok, hogy mivel így sok mindent nem kell kívülről behozni, mert pl. az étel itthon készül, a javarészt kertben megtermelt terményekből, vagy a valahol megvásárolt, de a lehető legkevésbé feldolgozott alapanyagokból (gabona), valamint, amit tudok, azt elkészítem itthon, ezért így ez költségtakarékosabb út (persze munka az nagyságrenddel több van vele).
És hát más területekre vetítve is érvényes ez a megtakarítás.
Összességében véve azt szoktam mondani, hogy: nem szeretnék azért „kintre” elmenni pénzt keresni, hogy azt a pénzt odafizessem másnak (benzinre, boltosnak, szépségápolási egységeknek stb.).
Nekünk jelenleg így egyszerűbb.
Ezenkívül tudok a gyerekekkel foglalkozni, figyelemmel kísérni az életüket és például nyelvet is tanulunk itthon.
Persze ez csak néhány gondolat, ennél jóval árnyaltabb a kép: előnyökkel és hátrányokkal.
Mindezt végzem jól—rosszul, a magam hibáival együtt.
Majd 20 év múlva nagyobb rálátásom lesz erre, s akkor majd levonom a konklúziót.