Szinte mindenki megkérdezi, hogy miért nem járnak még óvodába a Kicsik, s én miért nem megyek még mindig "vissza" dolgozni?
A Nagyok a helybéli iskolába illetve óvodába járnak, a Kicsik pedig még itthon vannak velem.
A két nagyobbik 2,5 illetve 3 éves korában kezdte az óvodát, amit szeretnek, jó közösségbe és (óvoda)pedagógusokhoz tartoznak, úgy érzem viszonylag kiegyensúlyozottak, s én is nyugodt lélekkel engedem reggel útjukra őket.
A Kicsik esetében viszont mégis úgy döntöttünk, hogy még egy darabig (nagyjából 4-4,5 éves korukig) várunk ezzel, mert:
1. tejallergiásak, s ezért tejmentes diétát folytatnak
2. ikrek, eleve ketten vannak, s nem egyedül, így van társuk a játékban
3. évvesztesek , s amúgy is 4 évig járnának oviba
4. utoljára hagyom azt, ami egyébként a legtöbbet nyom a latban,
hogy: mert én belül úgy érzem, hogy ez így jó nekünk.
Még szeretném, ha kitolódna az az idő, amit együtt töltünk és olyasmikre is jutna lehetőség, amire egyébként nem lenne, vagy amire hétvégén nem lenne mód.
Vagyis: most szót engedtem annak a belső hangnak, ami halványan, de egyre erősödően ezt súgja, s megerősít ebben.
Persze sokan bólogatnak, hogy: azért, mert "megtehetem"…
Megtehetem igen, mert meg szeretném tenni.
Nem azért, mert akkora anyagi javakkal bírok, meg hogy mert nem érint a gazdasági és egyéb válság…
Kétségkívül az lenne a kézenfekvő, ha én is az általános mintát követném, amit a világ megszokott „rendje” sugall, de ha belegondolunk és alaposabban megvizsgáljuk, talán mégsem teljesen logikus az, mert:
Ha osztok-szorzok-összeadok, akkor arra jutok, hogy mivel így sok mindent nem kell kívülről behozni, mert pl. az étel itthon készül, a javarészt kertben megtermelt terményekből, vagy a valahol megvásárolt, de a lehető legkevésbé feldolgozott alapanyagokból (gabona), valamint, amit tudok, azt elkészítem itthon, ezért így ez költségtakarékosabb út (persze munka az nagyságrenddel több van vele).
És hát más területekre vetítve is érvényes ez a megtakarítás.
Összességében véve azt szoktam mondani, hogy: nem szeretnék azért „kintre” elmenni pénzt keresni, hogy azt a pénzt odafizessem másnak (benzinre, boltosnak, szépségápolási egységeknek stb.).
Nekünk jelenleg így egyszerűbb.
Ezenkívül tudok a gyerekekkel foglalkozni, figyelemmel kísérni az életüket és például nyelvet is tanulunk itthon.
Persze ez csak néhány gondolat, ennél jóval árnyaltabb a kép: előnyökkel és hátrányokkal.
Mindezt végzem jól—rosszul, a magam hibáival együtt.
Majd 20 év múlva nagyobb rálátásom lesz erre, s akkor majd levonom a konklúziót.
A Nagyok a helybéli iskolába illetve óvodába járnak, a Kicsik pedig még itthon vannak velem.
A két nagyobbik 2,5 illetve 3 éves korában kezdte az óvodát, amit szeretnek, jó közösségbe és (óvoda)pedagógusokhoz tartoznak, úgy érzem viszonylag kiegyensúlyozottak, s én is nyugodt lélekkel engedem reggel útjukra őket.
A Kicsik esetében viszont mégis úgy döntöttünk, hogy még egy darabig (nagyjából 4-4,5 éves korukig) várunk ezzel, mert:
1. tejallergiásak, s ezért tejmentes diétát folytatnak
2. ikrek, eleve ketten vannak, s nem egyedül, így van társuk a játékban
3. évvesztesek , s amúgy is 4 évig járnának oviba
4. utoljára hagyom azt, ami egyébként a legtöbbet nyom a latban,
hogy: mert én belül úgy érzem, hogy ez így jó nekünk.
Még szeretném, ha kitolódna az az idő, amit együtt töltünk és olyasmikre is jutna lehetőség, amire egyébként nem lenne, vagy amire hétvégén nem lenne mód.
Vagyis: most szót engedtem annak a belső hangnak, ami halványan, de egyre erősödően ezt súgja, s megerősít ebben.
Persze sokan bólogatnak, hogy: azért, mert "megtehetem"…
Megtehetem igen, mert meg szeretném tenni.
Nem azért, mert akkora anyagi javakkal bírok, meg hogy mert nem érint a gazdasági és egyéb válság…
Kétségkívül az lenne a kézenfekvő, ha én is az általános mintát követném, amit a világ megszokott „rendje” sugall, de ha belegondolunk és alaposabban megvizsgáljuk, talán mégsem teljesen logikus az, mert:
Ha osztok-szorzok-összeadok, akkor arra jutok, hogy mivel így sok mindent nem kell kívülről behozni, mert pl. az étel itthon készül, a javarészt kertben megtermelt terményekből, vagy a valahol megvásárolt, de a lehető legkevésbé feldolgozott alapanyagokból (gabona), valamint, amit tudok, azt elkészítem itthon, ezért így ez költségtakarékosabb út (persze munka az nagyságrenddel több van vele).
És hát más területekre vetítve is érvényes ez a megtakarítás.
Összességében véve azt szoktam mondani, hogy: nem szeretnék azért „kintre” elmenni pénzt keresni, hogy azt a pénzt odafizessem másnak (benzinre, boltosnak, szépségápolási egységeknek stb.).
Nekünk jelenleg így egyszerűbb.
Ezenkívül tudok a gyerekekkel foglalkozni, figyelemmel kísérni az életüket és például nyelvet is tanulunk itthon.
Persze ez csak néhány gondolat, ennél jóval árnyaltabb a kép: előnyökkel és hátrányokkal.
Mindezt végzem jól—rosszul, a magam hibáival együtt.
Majd 20 év múlva nagyobb rálátásom lesz erre, s akkor majd levonom a konklúziót.
4 megjegyzés:
Szia, gratulálok a 4 gyerekhez, szóval nekem ha négy gyerekem volna biztos nem járnék dolgozni. Még két gyerek mellett is úgy érzem túl sok a munka és a gyerekekkel való napi foglalkozás együtt. Szerintem olvasgatni fogom ezt a blogot!Gasztronómiai és családi éleményekben gazdag Új Évet kívánok!
Szia Ottis!
Köszi!
Akkor 1 olvasóm már van :)
Szia, hát szépen megfogalmaztad, ami felé én most tartok. De kegyetlen nehéz az elvárásokkal szemben (még a sajátokkal is) menni. Nekem ugyan "csak" három gyerkőm van, a pici most lesz 3, de mióta az óra elütötte 2009-et, azon eszem magam, hogy a napjaink meg vannak számlálva. Évek óta keresem (magamban is), hogy mit tehetnék, hogy itthon is maradjak, léhűtő se legyek. Gratulálok neked, hogy te ezt a döntést meg tudtad hozni magatokért.
Szia Zsuzsi!
Összeszedtem ezeket a "pontokat", mert sokszor megkérdezik, s nem tudtam normális választ adni. Rengeteg energiát vett el, hogy azon morfondíroztam, miért értenek félre. Többnyire azzal zárultak ezek a beszélgetések, hogy: "de jó neked, megteheted. Bárcsak én is megtehetném, hogy otthon vagyok, s "nem dolgozok"..."
Ez nem jelenti azt, hogy mindenki számára ez a minta, de nekem jelenleg úgy érzem igen.
Remélem sikerül Neked is (jó) döntést hozni!
Megjegyzés küldése