Írisz a Vajaspánkó blogon közzétette, hogy megjelent az a két mesekönyv, amivel kapcsolatosan meghirdetett pályázatra, annak idején Felícia is küldött be mesét.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázata az idei Biológiai Sokféleség Világnapja alkalmából született, amelyre olyan mesék beküldését várták, amik mezőgazdasági haszonnövényekről, illetve azok terméséről, magjáról szólnak.
Felícia meséje nem került be a könyvbe, de Írisz javasolta, hogy tegyem fel ide, a blogba.
A történet, fogalmazás teljes egészében Felíciát illeti, én csupán kicsi helyesírási segédlettel szolgáltam...
Felícia meséje nem került be a könyvbe, de Írisz javasolta, hogy tegyem fel ide, a blogba.
A történet, fogalmazás teljes egészében Felíciát illeti, én csupán kicsi helyesírási segédlettel szolgáltam...
A kincset érő rozsszem
Hol volt, hol nem volt, volt azért valahol, az erdő mellett egy kis házikó. Abban a házikóban élt egy szegény kisfiú és az anyukája. A kisfiú minden nap segített anyukájának. Hozott faágakat, gyümölcsöket, de legfőképpen a kertben segített.
Azám, de milyen kert volt az! Csupa gyümölcs, fa, virág, meg még sok más is volt ott. Egyáltalán nem bánták, hogy szegények, s nem gazdagok, hogy nincs vagyonuk. Ha valahol találkoztak gazdag emberekkel, akik megkérdezték tőlük, hogy:
-Nem bánod hogy nem a faluban laksz?
Arra mindig azt felelték:
-Nekem itt a mezőn jó lakni, nem szeretnék máshol élni.
Így telt-múlt az idő…
De egyszer mi történt! A kisfiú anyukája megbetegedett. Gyógyíthatatlan betegsége lett. Erre a kisfiú azt mondta:
- Elmegyek én megkeresni azt a gyógyszert, ami orvosolja a betegséget. Még ha a világ végén van is, elhozom!
Erre az anyukája azt felelte:
-Ne menj el, fiam! Nem szeretném, ha nem térnél vissza hozzám.
Erre a kisfiú azt felelte:
-Elmegyek, s elhozom, tudok magamra vigyázni. Nem lesz semmi baj, nyugodj meg.
A tarisznyájába beletett hamuban sült pogácsát, kenyeret, gyertyát és két kulacsban vizet. Kalapot tett a fejére, a jobb kezébe botot fogott, megpuszilta anyukáját és elindult.
Ment, ment mendegélt, már legalább 2 napja úton volt, de nem talált egyebet, mint füvet, virágot, fákat. Egyszerre beesteledett, lefeküdt a fűbe és elővette a gyertyát a tarisznyájából. Így ment ez minden este. A gyertya fényében pedig azon gondolkozott, hogy anyukájának minél hamarabb megtalálja a gyógyító növényt. De vajon hogyan fog hazajutni? Ezen elég lesz majd akkor gondolkozni, ha arra kerül a sor.
Minden reggel felkelt, megmosta az arcát a közeli tó vizében, de egyik reggel nem talált vizet, a kulacsa is kiürült és ennivalója sem volt már.
Étlen-szomjan bandukolt, míg egy erdőbe nem ért. Ez más erdő volt, nem olyan, mint a rendes. Sűrű volt, félelmetes és nem csicsergett benne madár. Elhagyatottnak tűnt, sehol egy lélek.
Nézett erre, nézett arra, de nem volt más út, az erdőn kellett keresztül mennie. Először nagyon félelmetesnek tűnt, nem látott semmit sem, de aztán a szeme megszokta a sötétséget. Bandukolt-bandukolt, majd ráesteledett, de oly koromsötét volt, hogy meg kellett gyújtania a gyertyát.
Mikor lefeküdt volna, egyszer csak farkas vonyítást hallott. Egy falka farkas jött vele szemben, vicsorogtak. Előrejött a falka vezére és megszólalt:
-Mit akarsz te erre, ahol ember sem jár, a farkasok erdőjében?
Erre a fiú, aki az út során már nőtt valamicskét, ezt válaszolta:
-Megyek anyukámnak megkeresni azt a gyógyszert, ami segít neki meggyógyulni.
A falka vezére erre ezt mondta:
-Látom, tiszta a szíved, ezért nem eszünk meg, hanem tovább engedünk. Nemsokára találsz egy kis mezőt, onnantól kezdve következik egy másik erdő, ahol tündérek laknak.
A fiú megköszönte a tanácsot és elaludt. A farkasok pedig visszamentek alvóhelyükre és a falkavezér elmondta minden farkasnak, hogy ezt a fiút nem szabad bántani, mert aki egy kicsit is bántani merészeli, annak vele gyűlik meg a baja. Féltek is a farkasok, mert a falka vezére nagyon erős volt.
A fiú, mikor felkelt, úgy érezte, mintha új erő lenne benne.
Nagyon elcsodálkozott azon, mikor a tarisznyájában frissen sült pogácsát, kenyeret és kulacsában friss forrásvizet talált. Gondolta, biztosan a farkasok segítettek neki valami módon. És ez így is volt.
Elindult, és ahogy haladt, az erdő nem is tűnt olyan sötétnek. Kiért arra a kis darab mezőre, és meglátta a tündérek erdejét. Elkezdett menni-menni, mígnem az erdőben találkozott egy tündérrel, aki a kapu előtt volt. Megszólította a fiút.
-Merre jársz, mit keresel?
-Az anyukámnak szeretnék megkeresni egy olyan szert, amitől meggyógyul.
-Én tudom, hogy merre találod, de majd megmondja a Tündérkirálynő. Előbb meg kell néznem, hogy tiszta szíved van-e, mert csak akkor engedhetlek be a Tündérek Erdejébe, én vagyok a kapu őrzője.
Megtapogatta a fiú szíve környékét és mondta:
-Látom, tiszta a szíved, s ezért beengedlek.
Ki is nyitotta a szép kaput.
A fiú odabent nagyon elcsodálkozott. Mindenhol szép tündérek, fába épített házakkal. Fel sem bírom sorolni a sok érdekességet.
Egy tündér odalibbent hozzá, kézen fogta és ezt mondta:
-A királynőt keresed? Gyere, elvezetlek hozzá.
A Tündérkirálynő a világon létező összes tündérnél szebb volt. De az volt még csak az igazi, amikor a szép csengő hangján megszólalt.
-Mit keresel itt te fiú, ahol még egyetlen halandó ember sem járt rajtad és még valakin kívül?
-Meg szeretném keresni azt a szert, amivel anyukám betegségét meggyógyíthatom.
-Én tudom merre van, de nem mondhatom meg. Neked kell megtalálnod. Csak annyit árulhatok el, hogy Kelet felé találod. Biztosan fáradt vagy, pihenj le egy kicsit. A szolgálók majd megmutatják, hol van az ágyad.
Telt-múlt az idő, a fiú már legalább egy hónapja is ott volt, mikor eszébe indult, hogy miért is indult el otthonról. A szolgálók minden áldott nap reggelit készítettek neki, és olyan jól érezte magát, hogy megfeledkezett édesanyjáról meg a gyógyító növényről.
Csak akkor jutott eszébe, mikor megnézte a tarisznyáját és megtalálta benne édesanyja képét, amit hazulról hozott, hogy minden nap lássa őt.
Felkiáltott:
-Hiszen már jó ideje itt vagyok, anyukám pedig már nagyon várhat!
A Tündérkirálynő elé ment és megkérdezte:
-Sajnálom, de el kell hagynom e helyet, hogy folytassam utamat és megtaláljam a gyógyító növényt.
A Tündérkirálynő erre ezt mondta:
-Azért készítettek minden reggel neked reggelit és fektettek le puha ágyba, mert azt akartuk, hogy magadtól tartsd eszedben a küldetésedet. Ha elfelejted, akkor anyukád meg fog halni. Azért nem figyelmeztettünk erre, hogy te magad tartsd eszedben. A másik földi halandó, aki itt járt minálunk, ő azért a szerért jött, amitől ő és a családja örökké élhet. De aztán végleg elfeledte és addig volt itt, míg az anyukája meg nem halt. És aztán ő is megbetegedett és meghalt.
Akkor megfogadtuk, hogy többé földi halandót nem engedünk be. De mikor megláttunk téged, gondoltuk, hogy neked tiszta a szíved és nem fogod elfelejteni miért jöttél és nem csak a finom falatokon jár majd az eszed.
Berakunk neked elemózsiaként egy erőt adó kenyeret, meg tündéritalt és friss forrásvizet.
Csak előre mondom, hogy a tündérital az nem szolgál semmilyen varázslattal, csak gyümölcsös ital, ami a tündérek kedvence. Berakunk neked egy új kalapot is, mert a régi már elszakadt.
Nemsokára próbák elé kell állnod, amiket jól kell teljesítened, hogy tovább mehess.
A fiú elköszönt a tündérektől és elindult. Mondták neki, hogyha megtalálta a szert és hazafelé indul, látogassa meg őket. A fiú elindult Kelet felé. Mígnem egyszer csak egy szép mezőre ért, ahol fák voltak. A legnagyobb fánál úgy érezte, mintha a Tündérkirálynő üzenne neki, hogy ez itt az első próba.
A fánál szép roskadozó almákat, körtéket látott és egy kincses ládát, amiben arany volt. A fiú nem győzött csodálkozni. már nyúlt volna a kincses ládáért, amikor meglátott a porban egy rozsszemet.
Hirtelen megsajnálta: minek kell nekem a sok kincs? Gondolta a rozsszemet elülteti otthon, az kinő és lesz termése. Betette a zsebébe és továbbment. Hirtelen a rozsszem bizseregni kezdett a zsebében. Kivette, de nem mozgott, semmi különös dolgot nem művelt. Visszatette, akkor megint kezdődött. A rozsszem mintha megszólalt volna:
-Ne ültess el engem, én nem ehető rozs vagyok. Így ment ez háromszor, mikor kivette, akkor csendes volt, mint egy hagyományos rozsszem. A fiú azt hitte, álmodik vagy képzelődik.
Egyszer úgy érezte, mintha ez lenne a második próba. Odaért egy nagy szakadékhoz, hallott valami kis zümmögést. Aztán erősebben hallott hangokat, valaki segítségért kiáltott.
-Segítség, húzzon ki innen valaki!
A fiú mikor lenézett, nem látott senkit a szakadékban. Gondolta leereszkedik és megnézi.
Le is ereszkedett, nagy sokára leért a szakadék aljára. Ott talált egy fűszálat magostul, kitépve. A fiú már fordult is volna vissza, amikor fűszál megszólalt:
-Ne menjél el, kérlek szépen, vigyél ki innen. Én nem akármilyen fűszál vagyok. A fiú gondolta, hogyha már lejött, akkor vigyen is fel valamit.
A fűszál közben elmondta neki, hogyha felérnek, akkor a fiúnak ad 10 aranyat. A fiú mikor felért, kinyitotta a tarisznyáját és belerakta a 10 aranyat.
Ment tovább, míg úgy nem érezte, hogy elérkezett a harmadik, az utolsó próba ideje.
Odaért egy kisebb fajta kastélyhoz, ami inkább házhoz hasonlított, nem volt díszes vagy gazdag, de nem is ez számított. Pont a szoba közepén egy szekrénypolc állt, csak két könyv volt rajta. Az egyik szép kötésű, aranyozott, bársonyozott volt, a másik pedig kopottas, régi könyv volt, az elejéről leszakadva egy darab.
Az aranyozottra rá volt írva: „Amit akarsz, megkapod, ebbe bele van írva”.
A másikon ez állt: „Fűben-fában orvosság”
A fiú inkább a kopottas könyvet választotta, mert ezt gondolta:
-Az orvosság szerintem többet ér, mint bármilyen más kívánság, ha teljesül is.
Beletette a tarisznyájába, ami már majdnem teli volt és elindult ment-mendegélt, míg egy különös helyre nem ért, ahol semmi egyéb nem volt, csak fű.
Ott leült egy kicsit pihenni. Kezébe akadt a rozsszem és kivette. Nézegette, forgatta és hirtelen a rozsszem megszólalt:
-Nemsokára este lesz, engem is fektess le magad mellé. nem akarok egész éjjel a tarisznyában lapulni a könyv mellett.
Este mikor aludt, a mag szárba szökkent, kalász lett belőle. A kalászból pedig egy gyönyörűségesen szép leány lett. Egész éjjel odavolt, hozott a fiúnak tiszta vizet, a száraz kenyér helyett pedig frisset. Új ruhát is kerített neki, szép bottal. Mindezt egy kastélyból hozta.
Mikor visszaért, a fiú meglátta és elcsodálkozott:
-Jé, te nem is vagy rozsszem!
A lány kézen fogta és elvezette az erdő mélyébe, ahol egy kis tisztáson egy növény és egy másik, annál közönségesebbnek tűnő növény volt. A fiú elcsodálkozott és kérdezte mik ezek a növények. A lány mondta, válassza ki melyik a gyógyító növény. A fiú már-már a szebbik felé nyúlt, de aztán eszébe jutott, hogy útja során mindig a szegényebb dolog segített rajta. Így a közönségesebbet választotta.
A fiú –akiből az út során már legény cseperedett -ránézett a lányra és megkérdezte:
A növény már megvan. De hogyan jutok haza?
A lány így felelt:
-Ölelj át szorosan és gondolj erősen az otthonodra és ott leszel. Így is lett.
Mikor hazaért, rögtön befutott a házba. Az anyukája ahogy meglátta, felkiáltott:
-Jaj, fiam végre hazaértél! Már majdnem megölt engem a betegség és a búbánat.
A fiú odahajolt az anyukájához, megpuszilta és ezt mondta:
-Visszajöttem és elhoztam a gyógyító növényt. A szárát meg kell enned, a levelét pedig ki kell préselni. A virágot pedig az ágyad mellé tenni, s egy nap múlva meggyógyulsz.
Így is történt minden.
Az anyukája másnapra meggyógyult. Annyira örültek, hogy észre sem vették, hogy a gyönyörű szép leány eltűnt.
A fiú elindult, hogy megkeresse. A padlásról sírást hallott, felment és ott találta a lányt. Az mikor meglátta ezt mondta neki:
-Velem már nem is törődsz. Most hogy meggyógyult az anyukád, észre sem veszel.
A fiú elmondta neki, hogy szereti őt, de előbb az anyukáján kellett segíteni.
A lány erre azt kérdezte:
-Akkor megtartjuk a lakodalmat? Akarsz-e engem egyáltalán feleségül venni?
A fiú erre azt felelte:
-Hát persze, mikor tartjuk meg? Csak előbb szerezni kellene egy kis házat és egy kis földet.
A lány kérdezte:
-Miből fogjuk ezt megvenni?
A fiú erre ezt mondta:
-Van 10 aranyam, kettőből földet, nyolcból a házat vesszük meg.
Így is történt.
A lány pedig elővett a zsebéből egy rozsszemet.
-Ezt is ültessük el, hogy mindig emlékezzünk arra a napra, amikor találkoztunk. Lakodalmat csaptak, meghívták a környék szegény embereit is, hogy legalább egyszer lakjanak jól életükben. Az elültetett rozsnak sok termése lett évről-évre. Learatták és cipót sütöttek belőle. Jutott ebből mindig az éhezőknek is.
Ők pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Azám, de milyen kert volt az! Csupa gyümölcs, fa, virág, meg még sok más is volt ott. Egyáltalán nem bánták, hogy szegények, s nem gazdagok, hogy nincs vagyonuk. Ha valahol találkoztak gazdag emberekkel, akik megkérdezték tőlük, hogy:
-Nem bánod hogy nem a faluban laksz?
Arra mindig azt felelték:
-Nekem itt a mezőn jó lakni, nem szeretnék máshol élni.
Így telt-múlt az idő…
De egyszer mi történt! A kisfiú anyukája megbetegedett. Gyógyíthatatlan betegsége lett. Erre a kisfiú azt mondta:
- Elmegyek én megkeresni azt a gyógyszert, ami orvosolja a betegséget. Még ha a világ végén van is, elhozom!
Erre az anyukája azt felelte:
-Ne menj el, fiam! Nem szeretném, ha nem térnél vissza hozzám.
Erre a kisfiú azt felelte:
-Elmegyek, s elhozom, tudok magamra vigyázni. Nem lesz semmi baj, nyugodj meg.
A tarisznyájába beletett hamuban sült pogácsát, kenyeret, gyertyát és két kulacsban vizet. Kalapot tett a fejére, a jobb kezébe botot fogott, megpuszilta anyukáját és elindult.
Ment, ment mendegélt, már legalább 2 napja úton volt, de nem talált egyebet, mint füvet, virágot, fákat. Egyszerre beesteledett, lefeküdt a fűbe és elővette a gyertyát a tarisznyájából. Így ment ez minden este. A gyertya fényében pedig azon gondolkozott, hogy anyukájának minél hamarabb megtalálja a gyógyító növényt. De vajon hogyan fog hazajutni? Ezen elég lesz majd akkor gondolkozni, ha arra kerül a sor.
Minden reggel felkelt, megmosta az arcát a közeli tó vizében, de egyik reggel nem talált vizet, a kulacsa is kiürült és ennivalója sem volt már.
Étlen-szomjan bandukolt, míg egy erdőbe nem ért. Ez más erdő volt, nem olyan, mint a rendes. Sűrű volt, félelmetes és nem csicsergett benne madár. Elhagyatottnak tűnt, sehol egy lélek.
Nézett erre, nézett arra, de nem volt más út, az erdőn kellett keresztül mennie. Először nagyon félelmetesnek tűnt, nem látott semmit sem, de aztán a szeme megszokta a sötétséget. Bandukolt-bandukolt, majd ráesteledett, de oly koromsötét volt, hogy meg kellett gyújtania a gyertyát.
Mikor lefeküdt volna, egyszer csak farkas vonyítást hallott. Egy falka farkas jött vele szemben, vicsorogtak. Előrejött a falka vezére és megszólalt:
-Mit akarsz te erre, ahol ember sem jár, a farkasok erdőjében?
Erre a fiú, aki az út során már nőtt valamicskét, ezt válaszolta:
-Megyek anyukámnak megkeresni azt a gyógyszert, ami segít neki meggyógyulni.
A falka vezére erre ezt mondta:
-Látom, tiszta a szíved, ezért nem eszünk meg, hanem tovább engedünk. Nemsokára találsz egy kis mezőt, onnantól kezdve következik egy másik erdő, ahol tündérek laknak.
A fiú megköszönte a tanácsot és elaludt. A farkasok pedig visszamentek alvóhelyükre és a falkavezér elmondta minden farkasnak, hogy ezt a fiút nem szabad bántani, mert aki egy kicsit is bántani merészeli, annak vele gyűlik meg a baja. Féltek is a farkasok, mert a falka vezére nagyon erős volt.
A fiú, mikor felkelt, úgy érezte, mintha új erő lenne benne.
Nagyon elcsodálkozott azon, mikor a tarisznyájában frissen sült pogácsát, kenyeret és kulacsában friss forrásvizet talált. Gondolta, biztosan a farkasok segítettek neki valami módon. És ez így is volt.
Elindult, és ahogy haladt, az erdő nem is tűnt olyan sötétnek. Kiért arra a kis darab mezőre, és meglátta a tündérek erdejét. Elkezdett menni-menni, mígnem az erdőben találkozott egy tündérrel, aki a kapu előtt volt. Megszólította a fiút.
-Merre jársz, mit keresel?
-Az anyukámnak szeretnék megkeresni egy olyan szert, amitől meggyógyul.
-Én tudom, hogy merre találod, de majd megmondja a Tündérkirálynő. Előbb meg kell néznem, hogy tiszta szíved van-e, mert csak akkor engedhetlek be a Tündérek Erdejébe, én vagyok a kapu őrzője.
Megtapogatta a fiú szíve környékét és mondta:
-Látom, tiszta a szíved, s ezért beengedlek.
Ki is nyitotta a szép kaput.
A fiú odabent nagyon elcsodálkozott. Mindenhol szép tündérek, fába épített házakkal. Fel sem bírom sorolni a sok érdekességet.
Egy tündér odalibbent hozzá, kézen fogta és ezt mondta:
-A királynőt keresed? Gyere, elvezetlek hozzá.
A Tündérkirálynő a világon létező összes tündérnél szebb volt. De az volt még csak az igazi, amikor a szép csengő hangján megszólalt.
-Mit keresel itt te fiú, ahol még egyetlen halandó ember sem járt rajtad és még valakin kívül?
-Meg szeretném keresni azt a szert, amivel anyukám betegségét meggyógyíthatom.
-Én tudom merre van, de nem mondhatom meg. Neked kell megtalálnod. Csak annyit árulhatok el, hogy Kelet felé találod. Biztosan fáradt vagy, pihenj le egy kicsit. A szolgálók majd megmutatják, hol van az ágyad.
Telt-múlt az idő, a fiú már legalább egy hónapja is ott volt, mikor eszébe indult, hogy miért is indult el otthonról. A szolgálók minden áldott nap reggelit készítettek neki, és olyan jól érezte magát, hogy megfeledkezett édesanyjáról meg a gyógyító növényről.
Csak akkor jutott eszébe, mikor megnézte a tarisznyáját és megtalálta benne édesanyja képét, amit hazulról hozott, hogy minden nap lássa őt.
Felkiáltott:
-Hiszen már jó ideje itt vagyok, anyukám pedig már nagyon várhat!
A Tündérkirálynő elé ment és megkérdezte:
-Sajnálom, de el kell hagynom e helyet, hogy folytassam utamat és megtaláljam a gyógyító növényt.
A Tündérkirálynő erre ezt mondta:
-Azért készítettek minden reggel neked reggelit és fektettek le puha ágyba, mert azt akartuk, hogy magadtól tartsd eszedben a küldetésedet. Ha elfelejted, akkor anyukád meg fog halni. Azért nem figyelmeztettünk erre, hogy te magad tartsd eszedben. A másik földi halandó, aki itt járt minálunk, ő azért a szerért jött, amitől ő és a családja örökké élhet. De aztán végleg elfeledte és addig volt itt, míg az anyukája meg nem halt. És aztán ő is megbetegedett és meghalt.
Akkor megfogadtuk, hogy többé földi halandót nem engedünk be. De mikor megláttunk téged, gondoltuk, hogy neked tiszta a szíved és nem fogod elfelejteni miért jöttél és nem csak a finom falatokon jár majd az eszed.
Berakunk neked elemózsiaként egy erőt adó kenyeret, meg tündéritalt és friss forrásvizet.
Csak előre mondom, hogy a tündérital az nem szolgál semmilyen varázslattal, csak gyümölcsös ital, ami a tündérek kedvence. Berakunk neked egy új kalapot is, mert a régi már elszakadt.
Nemsokára próbák elé kell állnod, amiket jól kell teljesítened, hogy tovább mehess.
A fiú elköszönt a tündérektől és elindult. Mondták neki, hogyha megtalálta a szert és hazafelé indul, látogassa meg őket. A fiú elindult Kelet felé. Mígnem egyszer csak egy szép mezőre ért, ahol fák voltak. A legnagyobb fánál úgy érezte, mintha a Tündérkirálynő üzenne neki, hogy ez itt az első próba.
A fánál szép roskadozó almákat, körtéket látott és egy kincses ládát, amiben arany volt. A fiú nem győzött csodálkozni. már nyúlt volna a kincses ládáért, amikor meglátott a porban egy rozsszemet.
Hirtelen megsajnálta: minek kell nekem a sok kincs? Gondolta a rozsszemet elülteti otthon, az kinő és lesz termése. Betette a zsebébe és továbbment. Hirtelen a rozsszem bizseregni kezdett a zsebében. Kivette, de nem mozgott, semmi különös dolgot nem művelt. Visszatette, akkor megint kezdődött. A rozsszem mintha megszólalt volna:
-Ne ültess el engem, én nem ehető rozs vagyok. Így ment ez háromszor, mikor kivette, akkor csendes volt, mint egy hagyományos rozsszem. A fiú azt hitte, álmodik vagy képzelődik.
Egyszer úgy érezte, mintha ez lenne a második próba. Odaért egy nagy szakadékhoz, hallott valami kis zümmögést. Aztán erősebben hallott hangokat, valaki segítségért kiáltott.
-Segítség, húzzon ki innen valaki!
A fiú mikor lenézett, nem látott senkit a szakadékban. Gondolta leereszkedik és megnézi.
Le is ereszkedett, nagy sokára leért a szakadék aljára. Ott talált egy fűszálat magostul, kitépve. A fiú már fordult is volna vissza, amikor fűszál megszólalt:
-Ne menjél el, kérlek szépen, vigyél ki innen. Én nem akármilyen fűszál vagyok. A fiú gondolta, hogyha már lejött, akkor vigyen is fel valamit.
A fűszál közben elmondta neki, hogyha felérnek, akkor a fiúnak ad 10 aranyat. A fiú mikor felért, kinyitotta a tarisznyáját és belerakta a 10 aranyat.
Ment tovább, míg úgy nem érezte, hogy elérkezett a harmadik, az utolsó próba ideje.
Odaért egy kisebb fajta kastélyhoz, ami inkább házhoz hasonlított, nem volt díszes vagy gazdag, de nem is ez számított. Pont a szoba közepén egy szekrénypolc állt, csak két könyv volt rajta. Az egyik szép kötésű, aranyozott, bársonyozott volt, a másik pedig kopottas, régi könyv volt, az elejéről leszakadva egy darab.
Az aranyozottra rá volt írva: „Amit akarsz, megkapod, ebbe bele van írva”.
A másikon ez állt: „Fűben-fában orvosság”
A fiú inkább a kopottas könyvet választotta, mert ezt gondolta:
-Az orvosság szerintem többet ér, mint bármilyen más kívánság, ha teljesül is.
Beletette a tarisznyájába, ami már majdnem teli volt és elindult ment-mendegélt, míg egy különös helyre nem ért, ahol semmi egyéb nem volt, csak fű.
Ott leült egy kicsit pihenni. Kezébe akadt a rozsszem és kivette. Nézegette, forgatta és hirtelen a rozsszem megszólalt:
-Nemsokára este lesz, engem is fektess le magad mellé. nem akarok egész éjjel a tarisznyában lapulni a könyv mellett.
Este mikor aludt, a mag szárba szökkent, kalász lett belőle. A kalászból pedig egy gyönyörűségesen szép leány lett. Egész éjjel odavolt, hozott a fiúnak tiszta vizet, a száraz kenyér helyett pedig frisset. Új ruhát is kerített neki, szép bottal. Mindezt egy kastélyból hozta.
Mikor visszaért, a fiú meglátta és elcsodálkozott:
-Jé, te nem is vagy rozsszem!
A lány kézen fogta és elvezette az erdő mélyébe, ahol egy kis tisztáson egy növény és egy másik, annál közönségesebbnek tűnő növény volt. A fiú elcsodálkozott és kérdezte mik ezek a növények. A lány mondta, válassza ki melyik a gyógyító növény. A fiú már-már a szebbik felé nyúlt, de aztán eszébe jutott, hogy útja során mindig a szegényebb dolog segített rajta. Így a közönségesebbet választotta.
A fiú –akiből az út során már legény cseperedett -ránézett a lányra és megkérdezte:
A növény már megvan. De hogyan jutok haza?
A lány így felelt:
-Ölelj át szorosan és gondolj erősen az otthonodra és ott leszel. Így is lett.
Mikor hazaért, rögtön befutott a házba. Az anyukája ahogy meglátta, felkiáltott:
-Jaj, fiam végre hazaértél! Már majdnem megölt engem a betegség és a búbánat.
A fiú odahajolt az anyukájához, megpuszilta és ezt mondta:
-Visszajöttem és elhoztam a gyógyító növényt. A szárát meg kell enned, a levelét pedig ki kell préselni. A virágot pedig az ágyad mellé tenni, s egy nap múlva meggyógyulsz.
Így is történt minden.
Az anyukája másnapra meggyógyult. Annyira örültek, hogy észre sem vették, hogy a gyönyörű szép leány eltűnt.
A fiú elindult, hogy megkeresse. A padlásról sírást hallott, felment és ott találta a lányt. Az mikor meglátta ezt mondta neki:
-Velem már nem is törődsz. Most hogy meggyógyult az anyukád, észre sem veszel.
A fiú elmondta neki, hogy szereti őt, de előbb az anyukáján kellett segíteni.
A lány erre azt kérdezte:
-Akkor megtartjuk a lakodalmat? Akarsz-e engem egyáltalán feleségül venni?
A fiú erre azt felelte:
-Hát persze, mikor tartjuk meg? Csak előbb szerezni kellene egy kis házat és egy kis földet.
A lány kérdezte:
-Miből fogjuk ezt megvenni?
A fiú erre ezt mondta:
-Van 10 aranyam, kettőből földet, nyolcból a házat vesszük meg.
Így is történt.
A lány pedig elővett a zsebéből egy rozsszemet.
-Ezt is ültessük el, hogy mindig emlékezzünk arra a napra, amikor találkoztunk. Lakodalmat csaptak, meghívták a környék szegény embereit is, hogy legalább egyszer lakjanak jól életükben. Az elültetett rozsnak sok termése lett évről-évre. Learatták és cipót sütöttek belőle. Jutott ebből mindig az éhezőknek is.
Ők pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.
VÉGE
2009. március
6 megjegyzés:
De jól tetted, hogy felraktad ide! Remélem, Felícia kicsit sem csalódott, amiért nem került be a gyűjteménybe. Nekem nagyon tetszett a mese, érdekes fordulatokat talált ki. Szívből gratulálok és köszönöm a mesés estét!
Köszönöm Napmátka!
Reménykedett, hogy benne lesz, de úgy vezettem be neki, hogy ne érezze csalódásnak.
A szövegbe direkt nem szóltam bele, hadd írja úgy, ahogy szeretné.
ez a mese gyönyörű, mondd meg Felíciának! :) Mariann
Köszi, Mariann!
Tetszett a mese! Kár, hogy nem hozta el Feli az iskolába, hogy a többiek is meghallgathassák.
Kedves Dóri!
Nagyon örülök, hogy itt vagy!
Nem is tudom miért, nem jutott eszünkbe. Lehet, hogy nagyon hosszú lett volna.
A házi feladatban is mindig maratoni hosszúságúra írja a fogalmazásokat :)
Megjegyzés küldése