2009. október 16., péntek

Alföldi szüret

Még a hó elején sikerült leszüretelni a tőkéken ottragadt fürtöket. A java a nyár során elfogyott közvetlen fogyasztással, de maradt rajta valamennyi, aminek mennyiségét kicsit alábecsültünk, mert körülbelül 30 üveg szőlőlé készült végül belőle.




A szedés nem éppen autentikus módon zajlott, lévén se puttonyunk, de még szőlőhegyünk sem. Ez csak amolyan alföldi szőlőszüret vödrökkel.




A leszedett fürtök a présbe kerültek, majd a levet rövid forralás után üvegekbe töltöttem. Ennek menete vagyis a tavalyi beszámoló olvasható: itt.



A termés magas cukortartalmát bizonyítják a préseléskor szédelegve keringő darazsak.



A gyerekek meg poharat tartva a kifolyó alá, azon frissiben ihatták az édes nedűt...

2009. szeptember 18., péntek

Iskolai tízórai ötletek

Több változással kezdődött a mostani tanév, érdekes módon ahol nehézségre számítottam ott nem jött be, amit viszont egyszerűbbnek véltem, arra több energiát kell fektetnem, mint gondoltam.

A két Kicsi ¼ 12-ig van az oviban, a Nagyok meg óraszám-függően. A Fiamnak elsős lévén 4 órája van, a Nagylánynak viszont leginkább 5.
Így fél 12-kor biztosan összeszedem legalább a 3 kisebbet.

A Művészeti Iskola órái és a többi más foglalkozás délután vannak, ezekre ebéd után megyünk vissza. Az edzések is inkább késő délután vannak.

Az étkezésük úgy alakul, hogy a tízórait eszik az iskolában, amit kis zsákban visznek. Zsinórral összehúzható és nagyon egyszerűen elkészíthető.




Az italt kis flakonban viszik, még egyelőre műanyagban, de szeretnék valami fém alkalmatosságot venni (olyat, ami nem hatalmas méretű, azzal nem sokra megyünk), mert a műanyagról sok rosszat olvastam, főleg ha melegen tárolódik benne a folyadék.

Tízóraira vagy házi péksüteményt vagy szendvicset visznek. Két éve a Nagylányom rendszeresen gyümölcssalátát vitt kis dobozkában, amit mini favillával evett meg.
Idén még csak almát csomagoltam eddig.

Folyadéknak citromos gyümölcstea, kókuszkaramell, karobital vagy malátakávé kerül az üvegbe. Mindenki mást szeret, úgyhogy ha nem teát csomagolok, akkor mindhárom másik elkészül…

Péksütemények közül eddig karobos csiga, szilvalekváros bukta, briós (madárka) és áfonyás-szezámos kalács készült.

A szendvicset megkenem lencsepástétommal, margarinnal (tudom, hogy nem a legjobb választás vagyis nem jó választás, de a vaj kilőve, a pálmazsír meg túl „zsíros” állagú), erre jön valami zöldség: cukkinikarika, paprika, illetve egyéb: tofu (reszelve vagy szeletben) vagy növényi sajt (ezt a 4 gyerek közül csak egy szereti, amit megértek, mert számomra is borzalmas az íze).
A Nagylányom pedig időnként sima sajtot visz (ő eheti).

Paradicsom nem kerül bele, mert szétáztatja a szendvicset, harapni meg kockázatos lenne…

A csíráztatást tavasszal elhagytam, de lassan nekifogok ismét. Nyáron nem szoktam, hiszen rengeteg friss zöldség van, amit közvetlenül a kertből tudok szedni.

Az eltelt 3 hét nagyon zsúfolt volt, egyrészt rengeteg kezdeti elintézendő dolog volt, másrészt a szokásos dolgokat sem vállalta át tőlem senki :) így nem értem rá még mindent rendesen kialakítani…
(A lakás egy része is elég kaotikus.)

Akinek van ötlete tízórai-ügyben, örömmel olvasnám, köszönöm előre is.

Felrakom a gasztro-blogomba is ezt a bejegyzést, ahova jól esik, oda írjatok…

2009. szeptember 1., kedd

Sulikezdés

Az elsős:



A negyedikes:



A Kicsikből meg az egyik beteg (40 fokos láz), pedig már két éve nem voltak betegek. Úgyhogy az ovit csak hétfőn kezdjük....


2009. augusztus 19., szerda

Nyárvég

Most sóhajtozhatnék (sóhajtozok!), hogy de gyorsan elröpült a nyár, s vele a kevésbé szoros napirend. Hideg zuhanyként ért, hogy nem egészen két hét múlva kissé felbolydul az életünk.
Nagylányom negyedikes lesz, a Fiam elsős, a két Kicsi meg délelőttre oviba megy…



Ebéd előtt hozom haza őket, vagyis nagyjából negyed 12-ig lesznek csak oda, a két nagyobbnak, ha 4 órája lesz akkor egy körben haza tudom hozni mindegyiküket, ha nem, akkor délben is két kör.
A Kicsik ovizása szerintem nem lesz egyszerű, valami belső megérzés ezt súgja.

A legsürgősebb még erre a röpke két hétre, hogy be kell szerezni az iskolai tanszerek maradék részét, a könyvek meg még eztán kerülnek kiosztásra, illetve el kell intézni még néhány „egészségügyi” dolgot.

A ház sincs túl elegáns állapotban, a nyárvégi nagytakarításhoz kell nekiveselkednem (ablakpucolás, függönymosás+vasalás) illetve a kertnek… ha 5-6 naponta nem tartom karban, akkor nagyon elszemtelenedik és mostanság volt, hogy ez a gyakoriság nem jött össze.

Valahogy idén nagyon felgyorsult minden. Igaz egy szavam sem lehet, mert jutott számomra is program szépen, de valahogy úgy érzem, hogy „normál” esetben a napok nagy százalékát olyasmi tölti ki, ami kötelező jellegű, de nem bír akkora tartalommal, ami várható attól az időtől, amit ráfordítunk... Évközben van egy csomó felesleges kör és történés, ami inkább csak fáraszt, mint épít. Nem sok hatékonysága van.

Nagyon sokszor van olyan, hogy két-három órás megbeszélés, melynek lényegi tartalma 10 percben elmondható lenne, a fennmaradó időt pedig hasznosítani lehetne. Másra.

Én még a ritkán találkozott barátokkal is 2 órában szinte mindent meg tudok beszélni. De valahogy úgy érzem, hogy az emberek többsége mintha illetlenségnek tartaná, ha valaki csak 10 perces cseverészést folytat, holott rengeteg dologra éppen az ilyen tartalmatlan időhúzás miatt nem kerülhet sor.

Szeretném ezeket az eddigieknél még jobban redukálni, de azért ügyelve arra, hogy ez ne negatívan csapódjon le a másik félnél.

2009. július 17., péntek

Kerti strand

Most, hogy berobbant a kánikula és kikerült a kertbe a medence, nagy fürdőzések folynak az udvaron.
Tavasztól egyébként is a teraszon-udvaron élünk egészen őszig. Ilyenkor készítem a lángost, a főtt kukoricát, a házi fagyit, de délelőtt csak egy tál friss gyümölcs jár, hogy az ebéd is elfogyjon majd.



Szomorú, hogy a káros sugárzás és a globális felmelegedés miatt egyre hosszabb az az időszak, amikor nem tanácsos kinn tartózkodni a napon. Emlékszem régebben 11-13 h-ig volt ez az időszak, mára már fél 11-15 h-ra terjedt ki.

Nagyobb, árnyat adó fa sajnos nem sok van az udvarunkban, kertünkben, ezért napernyővel oldjuk meg a hűsöt.




Ahogy tavasszal lekerülnek a terasz ablakai, amit lehet, azt szeretem a levegőn végezni, például kitelepítem a teraszra a vasalódeszkát is, habár inkább csak este állok neki a vasalásnak.

Még a befőzésre szeretnék kitalálni valami megoldást, mert elég szűkös konyhánk van, nagyjából akkora, mint egy lakótelepi lakásé. A befőzés meg ugye jár egy kis felfordulással, például férjenek el az elmosott üvegek az asztalon, a beletöltés után a koszos edényeket lehessen hova tenni, a kifröccsenő lekvárra ne kelljen annyira ügyelni stb.

No meg, ha a családból valaki befőzés közben éhen akar halni (ilyenkor érdekes módon mindenkinek tetemesen megnő az étvágya, én meg éberen vigyázom a kenyérmozsákat, mert ha belepottyan valamibe, attól az egész befőzés meghiúsulhat) akkor be tudjon jutni a konyhába, ahol egyszerre két ember egyidőben nem tud elférni, mozogni, vagy csak nagy toleranciával és türelemmel.

A férjemet azzal szoktam az őrületbe kergetni, hogy vegyünk/csináljunk egy udvari tűzhelyt, csak ahhoz kémény kellene.

Van közületek valakinek ilyesmije?

2009. június 20., szombat

Szülinaptól az iskolai büféig

Már írtam, hogy szülinapot ünnepeltünk. Az iskolánkban szokás, hogy név- és születésnapok alkalmával visznek be valamit, megkínálni az osztálytársakat.

Az előző évek során is így történt, készítettem valamilyen reform édességet. A legtöbb gyerek általában egy zacskó cukrot vagy bolti kekszet visz. Múltkor, a névnapjára (május 20.) ribizlis korongokat sütöttem, egy részét viszont hazahozta, mondván volt olyan gyerek, aki nem kért belőle…

Nem tudtam eldönteni, hogy azért-e, mert előtte már jóllaktak valamivel azok a gyerekek, vagy azért, mert ránézésre nem vonzódtak megkóstolni. Azt tudom, hogy sajnos inkább a cukormázas, cukorkás édességek a menők.
Most ezért is inkább olyasmit vittünk (kókusztekercs), ami ízében inkább a hagyományos édességeket idézi.

Nehéz dolog, mert ahogy tapasztalom, a többség számára még mindig (vagy ne legyek optimista, hogy ez valaha is változik?) a ma divatos, cukormázas, cukorkás édességek, dobozos fagyi, fornetti termékek, bolti kekszek, chipszek, kóla stb. a menők.

Az iskolai büfé kínálata is erről tanúskodik. Mikor megnyílt, még lehetett almát kapni, ma a kereslet hiányában már nem. Mi ugyan nem gyarapítjuk a büfé bevételét, de talán kétszer előfordult, hogy a lányom is ott vett valamit, mert elfelejtettük a tízórait.

Nem tudom, hogy máshol az országban mi kapható az iskolai büfében? Gondolom a kínálat szinte mindig a keresletet tükrözi, azaz amire nincs igény, azt nem árusítják. Egy idő után biztosan nem. Ehhez át kellene állítani az emberek gondolkodásmódját, szokásait, táplálkozását. Persze ezzel nem mondok semmi újat.


Fotó: stock

Én szerencsére meg tudom oldani, hogy itthonról visz(nek) tízórait, ebédre pedig már itthon vannak, de mit csináljon az a szülő, aki nem tudja ezt megoldani?

Anyagilag sem bírnánk megfizetni azt a jelentős árkülönbséget, ami a boltban és az ott vásárolható termékek ára között van. Főleg ha majd egyszer mind a 4 gyerek iskolás lesz.
Mondjuk az egy dolog, megfizetni a szolgáltatást, nem is ez a leginkább szemet szúró számomra, hanem az, hogyha már ehhez folyamodik valaki és vásárol, akkor legalább legyen normális választék.

De hát amint az előbb megjegyeztem, a kínálat kereslet függő, tehát miért is árusítanának sárgarépa hasábokat vagy korpás zsemlét, ha nem veszi meg senki?
Van ehelyett halálfejes rágó, ami kékre színezi a nyelvet. Ez utóbbi a fiúk körében dívik. Sejtésem szerint jó eséllyel kell harcokat vívnom majd ezzel, mert ősztől a fiam iskolás lesz…

2009. június 11., csütörtök

A kincset érő rozsszem

Írisz a Vajaspánkó blogon közzétette, hogy megjelent az a két mesekönyv, amivel kapcsolatosan meghirdetett pályázatra, annak idején Felícia is küldött be mesét.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázata az idei Biológiai Sokféleség Világnapja alkalmából született, amelyre olyan mesék beküldését várták, amik mezőgazdasági haszonnövényekről, illetve azok terméséről, magjáról szólnak.




Felícia meséje nem került be a könyvbe, de Írisz javasolta, hogy tegyem fel ide, a blogba.

A történet, fogalmazás teljes egészében Felíciát illeti, én csupán kicsi helyesírási segédlettel szolgáltam...


A kincset érő rozsszem

Hol volt, hol nem volt, volt azért valahol, az erdő mellett egy kis házikó. Abban a házikóban élt egy szegény kisfiú és az anyukája. A kisfiú minden nap segített anyukájának. Hozott faágakat, gyümölcsöket, de legfőképpen a kertben segített.

Azám, de milyen kert volt az! Csupa gyümölcs, fa, virág, meg még sok más is volt ott. Egyáltalán nem bánták, hogy szegények, s nem gazdagok, hogy nincs vagyonuk. Ha valahol találkoztak gazdag emberekkel, akik megkérdezték tőlük, hogy:

-Nem bánod hogy nem a faluban laksz?

Arra mindig azt felelték:

-Nekem itt a mezőn jó lakni, nem szeretnék máshol élni.

Így telt-múlt az idő…

De egyszer mi történt! A kisfiú anyukája megbetegedett. Gyógyíthatatlan betegsége lett. Erre a kisfiú azt mondta:

- Elmegyek én megkeresni azt a gyógyszert, ami orvosolja a betegséget. Még ha a világ végén van is, elhozom!

Erre az anyukája azt felelte:

-Ne menj el, fiam! Nem szeretném, ha nem térnél vissza hozzám.

Erre a kisfiú azt felelte:

-Elmegyek, s elhozom, tudok magamra vigyázni. Nem lesz semmi baj, nyugodj meg.

A tarisznyájába beletett hamuban sült pogácsát, kenyeret, gyertyát és két kulacsban vizet. Kalapot tett a fejére, a jobb kezébe botot fogott, megpuszilta anyukáját és elindult.

Ment, ment mendegélt, már legalább 2 napja úton volt, de nem talált egyebet, mint füvet, virágot, fákat. Egyszerre beesteledett, lefeküdt a fűbe és elővette a gyertyát a tarisznyájából. Így ment ez minden este. A gyertya fényében pedig azon gondolkozott, hogy anyukájának minél hamarabb megtalálja a gyógyító növényt. De vajon hogyan fog hazajutni? Ezen elég lesz majd akkor gondolkozni, ha arra kerül a sor.

Minden reggel felkelt, megmosta az arcát a közeli tó vizében, de egyik reggel nem talált vizet, a kulacsa is kiürült és ennivalója sem volt már.

Étlen-szomjan bandukolt, míg egy erdőbe nem ért. Ez más erdő volt, nem olyan, mint a rendes. Sűrű volt, félelmetes és nem csicsergett benne madár. Elhagyatottnak tűnt, sehol egy lélek.

Nézett erre, nézett arra, de nem volt más út, az erdőn kellett keresztül mennie. Először nagyon félelmetesnek tűnt, nem látott semmit sem, de aztán a szeme megszokta a sötétséget. Bandukolt-bandukolt, majd ráesteledett, de oly koromsötét volt, hogy meg kellett gyújtania a gyertyát.

Mikor lefeküdt volna, egyszer csak farkas vonyítást hallott. Egy falka farkas jött vele szemben, vicsorogtak. Előrejött a falka vezére és megszólalt:

-Mit akarsz te erre, ahol ember sem jár, a farkasok erdőjében?

Erre a fiú, aki az út során már nőtt valamicskét, ezt válaszolta:

-Megyek anyukámnak megkeresni azt a gyógyszert, ami segít neki meggyógyulni.

A falka vezére erre ezt mondta:

-Látom, tiszta a szíved, ezért nem eszünk meg, hanem tovább engedünk. Nemsokára találsz egy kis mezőt, onnantól kezdve következik egy másik erdő, ahol tündérek laknak.

A fiú megköszönte a tanácsot és elaludt. A farkasok pedig visszamentek alvóhelyükre és a falkavezér elmondta minden farkasnak, hogy ezt a fiút nem szabad bántani, mert aki egy kicsit is bántani merészeli, annak vele gyűlik meg a baja. Féltek is a farkasok, mert a falka vezére nagyon erős volt.

A fiú, mikor felkelt, úgy érezte, mintha új erő lenne benne.

Nagyon elcsodálkozott azon, mikor a tarisznyájában frissen sült pogácsát, kenyeret és kulacsában friss forrásvizet talált. Gondolta, biztosan a farkasok segítettek neki valami módon. És ez így is volt.

Elindult, és ahogy haladt, az erdő nem is tűnt olyan sötétnek. Kiért arra a kis darab mezőre, és meglátta a tündérek erdejét. Elkezdett menni-menni, mígnem az erdőben találkozott egy tündérrel, aki a kapu előtt volt. Megszólította a fiút.

-Merre jársz, mit keresel?

-Az anyukámnak szeretnék megkeresni egy olyan szert, amitől meggyógyul.

-Én tudom, hogy merre találod, de majd megmondja a Tündérkirálynő. Előbb meg kell néznem, hogy tiszta szíved van-e, mert csak akkor engedhetlek be a Tündérek Erdejébe, én vagyok a kapu őrzője.

Megtapogatta a fiú szíve környékét és mondta:

-Látom, tiszta a szíved, s ezért beengedlek.

Ki is nyitotta a szép kaput.

A fiú odabent nagyon elcsodálkozott. Mindenhol szép tündérek, fába épített házakkal. Fel sem bírom sorolni a sok érdekességet.

Egy tündér odalibbent hozzá, kézen fogta és ezt mondta:

-A királynőt keresed? Gyere, elvezetlek hozzá.

A Tündérkirálynő a világon létező összes tündérnél szebb volt. De az volt még csak az igazi, amikor a szép csengő hangján megszólalt.

-Mit keresel itt te fiú, ahol még egyetlen halandó ember sem járt rajtad és még valakin kívül?

-Meg szeretném keresni azt a szert, amivel anyukám betegségét meggyógyíthatom.

-Én tudom merre van, de nem mondhatom meg. Neked kell megtalálnod. Csak annyit árulhatok el, hogy Kelet felé találod. Biztosan fáradt vagy, pihenj le egy kicsit. A szolgálók majd megmutatják, hol van az ágyad.

Telt-múlt az idő, a fiú már legalább egy hónapja is ott volt, mikor eszébe indult, hogy miért is indult el otthonról. A szolgálók minden áldott nap reggelit készítettek neki, és olyan jól érezte magát, hogy megfeledkezett édesanyjáról meg a gyógyító növényről.

Csak akkor jutott eszébe, mikor megnézte a tarisznyáját és megtalálta benne édesanyja képét, amit hazulról hozott, hogy minden nap lássa őt.

Felkiáltott:

-Hiszen már jó ideje itt vagyok, anyukám pedig már nagyon várhat!

A Tündérkirálynő elé ment és megkérdezte:

-Sajnálom, de el kell hagynom e helyet, hogy folytassam utamat és megtaláljam a gyógyító növényt.

A Tündérkirálynő erre ezt mondta:

-Azért készítettek minden reggel neked reggelit és fektettek le puha ágyba, mert azt akartuk, hogy magadtól tartsd eszedben a küldetésedet. Ha elfelejted, akkor anyukád meg fog halni. Azért nem figyelmeztettünk erre, hogy te magad tartsd eszedben. A másik földi halandó, aki itt járt minálunk, ő azért a szerért jött, amitől ő és a családja örökké élhet. De aztán végleg elfeledte és addig volt itt, míg az anyukája meg nem halt. És aztán ő is megbetegedett és meghalt.

Akkor megfogadtuk, hogy többé földi halandót nem engedünk be. De mikor megláttunk téged, gondoltuk, hogy neked tiszta a szíved és nem fogod elfelejteni miért jöttél és nem csak a finom falatokon jár majd az eszed.

Berakunk neked elemózsiaként egy erőt adó kenyeret, meg tündéritalt és friss forrásvizet.

Csak előre mondom, hogy a tündérital az nem szolgál semmilyen varázslattal, csak gyümölcsös ital, ami a tündérek kedvence. Berakunk neked egy új kalapot is, mert a régi már elszakadt.

Nemsokára próbák elé kell állnod, amiket jól kell teljesítened, hogy tovább mehess.

A fiú elköszönt a tündérektől és elindult. Mondták neki, hogyha megtalálta a szert és hazafelé indul, látogassa meg őket. A fiú elindult Kelet felé. Mígnem egyszer csak egy szép mezőre ért, ahol fák voltak. A legnagyobb fánál úgy érezte, mintha a Tündérkirálynő üzenne neki, hogy ez itt az első próba.

A fánál szép roskadozó almákat, körtéket látott és egy kincses ládát, amiben arany volt. A fiú nem győzött csodálkozni. már nyúlt volna a kincses ládáért, amikor meglátott a porban egy rozsszemet.

Hirtelen megsajnálta: minek kell nekem a sok kincs? Gondolta a rozsszemet elülteti otthon, az kinő és lesz termése. Betette a zsebébe és továbbment. Hirtelen a rozsszem bizseregni kezdett a zsebében. Kivette, de nem mozgott, semmi különös dolgot nem művelt. Visszatette, akkor megint kezdődött. A rozsszem mintha megszólalt volna:

-Ne ültess el engem, én nem ehető rozs vagyok. Így ment ez háromszor, mikor kivette, akkor csendes volt, mint egy hagyományos rozsszem. A fiú azt hitte, álmodik vagy képzelődik.

Egyszer úgy érezte, mintha ez lenne a második próba. Odaért egy nagy szakadékhoz, hallott valami kis zümmögést. Aztán erősebben hallott hangokat, valaki segítségért kiáltott.

-Segítség, húzzon ki innen valaki!

A fiú mikor lenézett, nem látott senkit a szakadékban. Gondolta leereszkedik és megnézi.

Le is ereszkedett, nagy sokára leért a szakadék aljára. Ott talált egy fűszálat magostul, kitépve. A fiú már fordult is volna vissza, amikor fűszál megszólalt:

-Ne menjél el, kérlek szépen, vigyél ki innen. Én nem akármilyen fűszál vagyok. A fiú gondolta, hogyha már lejött, akkor vigyen is fel valamit.

A fűszál közben elmondta neki, hogyha felérnek, akkor a fiúnak ad 10 aranyat. A fiú mikor felért, kinyitotta a tarisznyáját és belerakta a 10 aranyat.

Ment tovább, míg úgy nem érezte, hogy elérkezett a harmadik, az utolsó próba ideje.

Odaért egy kisebb fajta kastélyhoz, ami inkább házhoz hasonlított, nem volt díszes vagy gazdag, de nem is ez számított. Pont a szoba közepén egy szekrénypolc állt, csak két könyv volt rajta. Az egyik szép kötésű, aranyozott, bársonyozott volt, a másik pedig kopottas, régi könyv volt, az elejéről leszakadva egy darab.

Az aranyozottra rá volt írva: „Amit akarsz, megkapod, ebbe bele van írva”.

A másikon ez állt: „Fűben-fában orvosság”

A fiú inkább a kopottas könyvet választotta, mert ezt gondolta:

-Az orvosság szerintem többet ér, mint bármilyen más kívánság, ha teljesül is.

Beletette a tarisznyájába, ami már majdnem teli volt és elindult ment-mendegélt, míg egy különös helyre nem ért, ahol semmi egyéb nem volt, csak fű.

Ott leült egy kicsit pihenni. Kezébe akadt a rozsszem és kivette. Nézegette, forgatta és hirtelen a rozsszem megszólalt:

-Nemsokára este lesz, engem is fektess le magad mellé. nem akarok egész éjjel a tarisznyában lapulni a könyv mellett.

Este mikor aludt, a mag szárba szökkent, kalász lett belőle. A kalászból pedig egy gyönyörűségesen szép leány lett. Egész éjjel odavolt, hozott a fiúnak tiszta vizet, a száraz kenyér helyett pedig frisset. Új ruhát is kerített neki, szép bottal. Mindezt egy kastélyból hozta.

Mikor visszaért, a fiú meglátta és elcsodálkozott:

-Jé, te nem is vagy rozsszem!

A lány kézen fogta és elvezette az erdő mélyébe, ahol egy kis tisztáson egy növény és egy másik, annál közönségesebbnek tűnő növény volt. A fiú elcsodálkozott és kérdezte mik ezek a növények. A lány mondta, válassza ki melyik a gyógyító növény. A fiú már-már a szebbik felé nyúlt, de aztán eszébe jutott, hogy útja során mindig a szegényebb dolog segített rajta. Így a közönségesebbet választotta.

A fiú –akiből az út során már legény cseperedett -ránézett a lányra és megkérdezte:

A növény már megvan. De hogyan jutok haza?

A lány így felelt:

-Ölelj át szorosan és gondolj erősen az otthonodra és ott leszel. Így is lett.

Mikor hazaért, rögtön befutott a házba. Az anyukája ahogy meglátta, felkiáltott:

-Jaj, fiam végre hazaértél! Már majdnem megölt engem a betegség és a búbánat.

A fiú odahajolt az anyukájához, megpuszilta és ezt mondta:

-Visszajöttem és elhoztam a gyógyító növényt. A szárát meg kell enned, a levelét pedig ki kell préselni. A virágot pedig az ágyad mellé tenni, s egy nap múlva meggyógyulsz.

Így is történt minden.

Az anyukája másnapra meggyógyult. Annyira örültek, hogy észre sem vették, hogy a gyönyörű szép leány eltűnt.

A fiú elindult, hogy megkeresse. A padlásról sírást hallott, felment és ott találta a lányt. Az mikor meglátta ezt mondta neki:

-Velem már nem is törődsz. Most hogy meggyógyult az anyukád, észre sem veszel.

A fiú elmondta neki, hogy szereti őt, de előbb az anyukáján kellett segíteni.

A lány erre azt kérdezte:

-Akkor megtartjuk a lakodalmat? Akarsz-e engem egyáltalán feleségül venni?

A fiú erre azt felelte:

-Hát persze, mikor tartjuk meg? Csak előbb szerezni kellene egy kis házat és egy kis földet.

A lány kérdezte:

-Miből fogjuk ezt megvenni?

A fiú erre ezt mondta:

-Van 10 aranyam, kettőből földet, nyolcból a házat vesszük meg.

Így is történt.

A lány pedig elővett a zsebéből egy rozsszemet.

-Ezt is ültessük el, hogy mindig emlékezzünk arra a napra, amikor találkoztunk. Lakodalmat csaptak, meghívták a környék szegény embereit is, hogy legalább egyszer lakjanak jól életükben. Az elültetett rozsnak sok termése lett évről-évre. Learatták és cipót sütöttek belőle. Jutott ebből mindig az éhezőknek is.

Ők pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.

VÉGE


2009. március