-Persze…
Jobb kezem az egeret görgeti, bal kezem mellett a csésze. Kicsit kesernyés, érezhető cikória-túltengés. De nem gond, mert a tejszín megselymesíti.
…Miért, hol lennék?
-Csak mert szóltam az előbb.
-Bocs, nem figyeltem…
∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞
Már megint csak lerúgta a lábáról, ki sem kötötte. Ráadásul lejött a fűzőről az a viaszos izé. És pont ebben a méretben nem lehet kapni, csak fehér színű fűzőt. De mégsem tehetek fehéret a fekete cipőbe?! A talpa is levált, hiába no….fiú.
-Akkor elviszel?
-Hova is?
-Anya, te nem figyelsz…
-De figyelek, csak… Kisfiam! A sálad már az oviban sem volt meg?
Mit is mondtál, hova vigyelek el?
-Hát, a Tropicariumba!
No persze…Pest… cirka 150 km, csak az odaút.
-Tudod mit? Vasárnap elmegyünk a Bábszínházba, úgyis régen voltunk.
-Mi lesz?
-Mese egy irigy kismalacról. Még nem láttuk.
Nyáron meg majd elmegyünk a Tropicariumba, ha sikerül.
-….
Képzeld, Anya, az oviban sok gyerek nem is volt még sohasem a Bábszínházban, pedig ehhez nem kell sokat utazni. És múltkor, mikor bevittem a Mazsola-színházat, amit csináltam, hogy elbábozzam nekik, kiderült, hogy nem is ismerik a Mazsolát. Nem érdekelte őket, nem is figyeltek….
Akkor mikor megyünk a malacosra?
-Hétvégén.
-És akkor az öledben ülhetek?
-Persze…
Itt vagy? Figyelsz?
Vajon figyelmünk hány százalékát köti le az a dolog, amivel adott időnket töltjük?
Mennyi részét a futószalag mellett dolgozóénak, a portásénak, a bérszámfejtőjének és mennyit a sebészorvosénak? Egy milliméter az sok vagy kevés? Egy pillantásnyi figyelem-lazulás az számít vagy sem?
Tény, hogy a koncentrált figyelem több erőt vesz igénybe, az intenzív szellemi erőfeszítéstől hamarabb elfáradunk,ki/lemerülünk.
És mi van „magán”-ban? A hétköznapi cselekedeteink vagy társas kapcsolataink megélése során vajon figyelmünk hány százalékát szenteljük az adott dolognak vagy a másik embernek?
Mennyit nem sajnálunk tőle, mennyit áldozunk rá? Patikamérlegre tesszük vagy spontán adjuk?
Ha keveset mérünk, akkor inkább csak a fizikai testünk van jelen, de valójában mi máshol járunk.
Miért?
1. Nem tartjuk érdemesnek a teljes jelenlétet (hátunk közepére kívánt emberek, helyzetek)
2. Valami más sokkal erősebben foglalkoztat (egy másik dolog vagy személy, probléma)
3. Koncentrációzavarban szenvedünk
Így tudjuk a legkönnyebben átvészelni a nemszeretem helyzeteket, embereket. Ha nem vagyunk ott.
Jó ez? Lehet akár jó is.
Viszont ha a lehető legtöbbször vagyunk jelen, ha megéljük az eseményeket, az adott pillanatot, akkor nagyobb esélyünk van a tudatos életre. Tudatosan jelen lenni annyit jelent, hogy érzékelem, felismerem, vagyis tudatosítom az adott helyzet számomra hordozott jelentését, s leszűröm belőle a tanulságot.
Tudom, hogy mit élek meg.
És Te? Itt vagy?
Mennyi részét a futószalag mellett dolgozóénak, a portásénak, a bérszámfejtőjének és mennyit a sebészorvosénak? Egy milliméter az sok vagy kevés? Egy pillantásnyi figyelem-lazulás az számít vagy sem?
Tény, hogy a koncentrált figyelem több erőt vesz igénybe, az intenzív szellemi erőfeszítéstől hamarabb elfáradunk,ki/lemerülünk.
És mi van „magán”-ban? A hétköznapi cselekedeteink vagy társas kapcsolataink megélése során vajon figyelmünk hány százalékát szenteljük az adott dolognak vagy a másik embernek?
Mennyit nem sajnálunk tőle, mennyit áldozunk rá? Patikamérlegre tesszük vagy spontán adjuk?
Ha keveset mérünk, akkor inkább csak a fizikai testünk van jelen, de valójában mi máshol járunk.
Miért?
1. Nem tartjuk érdemesnek a teljes jelenlétet (hátunk közepére kívánt emberek, helyzetek)
2. Valami más sokkal erősebben foglalkoztat (egy másik dolog vagy személy, probléma)
3. Koncentrációzavarban szenvedünk
Így tudjuk a legkönnyebben átvészelni a nemszeretem helyzeteket, embereket. Ha nem vagyunk ott.
Jó ez? Lehet akár jó is.
Viszont ha a lehető legtöbbször vagyunk jelen, ha megéljük az eseményeket, az adott pillanatot, akkor nagyobb esélyünk van a tudatos életre. Tudatosan jelen lenni annyit jelent, hogy érzékelem, felismerem, vagyis tudatosítom az adott helyzet számomra hordozott jelentését, s leszűröm belőle a tanulságot.
Tudom, hogy mit élek meg.
És Te? Itt vagy?
11 megjegyzés:
Hm hm.
Gyerekkorom... ifjúkorom telt el azzal, hogy párnazajként működő rádió, magnó, tévé kellett ahhoz, hogy tanulni, javítani, írni tudjak. Javítás közben most is legtöbbször megy a tévé fölöttem. Még a Mónika show is csicsereghet anélkül, hogy észrevenném.
Olvasásnál pedig zene. Ha jó a könyv, nem veszem észre, mikor marad abba, ha pedig a zene jobb, leteszem a könyvet.
Beszélgetés közben pedig sokszor nem veszem észre, a párom halkítja le az éppen működő készüléket.
A fülem válogat.
Hanczur!
Szimultán én is szoktam úgy tornázni (dvd hang nélkül, csak kép), hogy mellette megy a Civil Rádió.
De pl. olvasni és írni csak úgy tudok, ha nem szól a zene sem.
Valamiért osztja a figyelmemet.
Egyébként fel szokták róni nekem, hogy egyszerre több dologgal foglalkozok (Nyilas), ami következménye, hogy lesodrok valamit, vagy beütöm magam, s észre sem veszem.
Főzésnél ha beszélgetek, akkor abból nem túl jó dolgok sikerülnek: pl. kétszer teszek sót a levesbe stb.
Kézimunka közben viszont jól jön egy hallgatható valami, sőt kerti munka közben is jó lenne, de ezt nem tudom hogy kivitelezni.
A beszélgetés az már 'multitask' tevékenység. A testbeszéd sokszor fontosabb, mint a kimondott szó. Kimondhatatlanul rosszul esik, amikor csak kiválszolnak a kérdésemre egy tevékenységből. Ilyenkor durcásan félrevonulok. Persze nem lennék igazi Mici medve, ha észrevenném magam hasonló jelenetben.
Mondjuk amikor egyébként is ostorral terelem a gondolataimat a megfejtendő hibára, és már négy könyv előttem kinyitva, meg mondjuk két kibelezett készülék, és átjövök a másik szobába az interneten is kutatni, szerintem én vagyok a legundokabb figura a környezetemben.
Érdekes, nekem sokszor van csendigényem. Nem kell, hogy minden nap szóljon valami. Nincs rádióm, tévém, magnóm a konyhában, s mikor a szobában vagyok, akkor is ritkán kapcsolom be. Ilyenkor is legfeljebb egy kiválasztott zene, esetleg hangoskönyv jöhet. Inkább estefelé. A tévé nem hányzik. Na jó, nagyritkán megnézek egy-egy Conan Doyle-rtörténetet DVD-ről. Ennyi elég is. A kertben pedig el sem tudnám képzelni, hogy szóljon valami. Figyelmemet leköti a környezet, a madarak vagy a favágás hangja, de sokszor a látvány is elég. S persze a gondolatok, amik akkor sem hagynak pihenni, ha éppen a gazt huzigálom. Cikáznak a fejemben. A másikra figyelés viszont tényleg néha nehéz. Érdekel, amit mond? Ő is szeretné megosztani, ahogy más esetben én is. Mindenki. Igen, van, hogy csak gépiesen válaszolgatok. Gyermek mellett pedig - talán még nagyobb lehet a felelőség. Holott jól tudom: nincs semmink, az idő az egyetlen, amit a másiknak adhatunk.
"nem figyelünk, csak
számítunk egymásra - nem
hangverseny: lemez"
(Fodor Ákos: Egy diagnózis)
Hanczur!
Ha beleásom magam valami fontos dologba, akkor én is lezárom a külvilágot.
És ha jól sejtem, akkor nem szereted, ha rendet raknak a holmijaid között? Vagy tévedek?
:)
Napmátka!
Kezdetben városon éltünk, 6 éve költöztünk ide, falura.
S ide már eleve két gyerekkel jöttünk.
Vagyis alapzaj mindig van :)
Ezért külön szervezést igényel, hogyha hallgatok valamit, akkor azt halljam is :)
A kerti rádióműsort azért említettem, mert pl. kapálás és az ásás, ezek annyira nem a kedven elfoglaltságaim, s ezek végzése közben hallgatnék szívesen valamit.
Egyéb szöszmötölés közben nem hiányozna odakinn.
Már "csak" egy műszaki zseni kellene, aki kivarázsolná nekem a netes rádiót a földekre.
Egyébként meg nagyon szeretjük a madarakat hallgatni. A veszekedős verebeket, a hallgatag vadgalambot, aki vagy egyedül vagy kettesben közlekedik, a Varjú bácsikat, akik ilyenkor tömegesen lesik vaksi szemükkel az öngyilkos-jelölt kukacokat.
Beszélgetni egyébként én csak kettesben szeretek, valamiért a kettőnél több már átlényegül másba. A legjobban akkor tudok gondolatot cserélni, ha egyidejűleg egy emberrel beszélgetek.
Én kisebb társaságban is szívesen beszélgetek, mondjuk 3-4 fő maximum. Pontosan az a gondom az éves karácsonyi (nagycsaládos) összejövetelünkön, hogy nem tudok mindenkivel beszélni, akivel szeretnék, nem tudok odafigyelni mindenkre, vagy elmondani sokadszorra ugyanazt. De ott már vagy huszan is vagyunk. Várom is, meg nem is, pont ezért...
Kedves Renata!
A holmim között a rend én vagyok. Ha nem vagyok közte, akkor más nem talál, csak káoszt.
Napmátka!
Én az egyszerre kettőnél több embernél úgy érzem, hogy nem tudok eléggé odafigyelni az illetőre.
Hanczur!
A zseni uralja a káoszt! :)
A zseni többesszám.... és zsenának sem érzem magam.
Még szerencse! :)
Akkor zsen vagy legyen inkább ZEN.
Az maga a harmónia.
Megjegyzés küldése